29. nap - Sarria – Portomarin
Ma reggel nem sikerült időben felkelnem. 5-kor felébredtem de gondoltam, még ejtőzöm a kelés időpontjáig. Sikerült. Majd ½ 7-ig aludtam. Na persze nem maradtam le semmiről. Hétkor indultam, nem kellett lámpáznom, már nyitva volt néhány kávézó a legnagyobb örömömre. Átszeltem a várost, a kijelölt útvonalon, csináltam néhány fotót a városról és amikor az egyik kisutcát fényképeztem, belekerült a nézőkébe az a kanadai lány, akit Astorga óta nem láttam. Megörültünk egymásnak. Rohant felém, hogy father, father! Mert Astorgában lányommá fogadtam, egy kikötéssel, hogy a zsebpénzt nem tőlem fogja kérni. Lányom még úgysem volt! A közös örömködés és néhány kérdés-válasz után ő ment a reggeli kávét meginni, én meg folytattam az utam.
Kellemesnek ígérkező napnak néztem elébe. Gyönyörű idő, de azért hosszúra öltöztem, mert a reggelek csípősek tudnak lenni, de sokat ígérő napsütés. A városból kiérve láttam olyat, aki sátorban aludt, sőt mellette volt egy hálózsákos emberke is. Neki már a sátorban sem jutott hely. Ennek is meg van a varázsa. A koreai csapat közben szép lassan lehagyott, külön-külön, mert ők sem együtt gyalogolnak. Az első kávézóhelyen beértük egymást, és találkoztam két észak-koreaival is. Hogy ők, hogy tudtak eljönni? Megpróbálom majd estére kideríteni. A reggelinél kicsit lazítottam az öltözékemen, nyárira.
Na, ma úgy rendesen megjelentek a 100 km-es zarándokok. Aki az utolsó 100 km-t „teljesíti” az ugyanolyan oklevelet kap, mint aki végig gyalogolja a 800 km-t. Ennek örömére és tiszteletére láttam néhány feliratot a hátizsákokon. „Én Saint Jean Pied de Portból gyalogolok. És te?” Van humor! Na, mindegy? Kinek, mi a Camino?
Ma úgy eltelt a 23 km, hogy észre sem vettem. Nagyon szép, változatos, hangulatos tájon kellett haladnom, csak tekintgettem és fényképeztem. Néha zoknit cseréltem. Igazából eseménytelen volt ez a 23 km. De nem baj, mert sokat gyönyörködtem Galícia tájaiban. Persze a tehéntrágya szag átjárta az egész napot, de ez nem meglepő itt. Hozzátartozik.
A tervezett időben 1-kor megérkeztem Portomarinba. Pedig nem rohantam, de már olyan jól ki lehet számítani, hogy mennyi idő alatt teszi meg az ember a távot. A lépésszámlálót sem használom már vagy 2 hete. Fölösleges. Nagyon jó az útikönyv, majdnem tökéletes, a tegnapi napot leszámítva, eddig hibátlan. Nagy segítség. Ajánlom mindenkinek, aki a „Francia utat” meg akarja csinálni. Cordula Rabe: Szent Jakab-zarándokút a címe, de én csak kis pirosnak hívom. Tényleg naprakész, persze azzal a kiegészítéssel, hogy az albergue árak átlagosan 2 euróval többe kerülnek, de hát ez betudható a gazdasági válságnak.
Portomarinnál a Rio Mino folyócskát megduzzasztották a 60-as években. (lásd Tisza-tó) és néhány falu a víz alá került. Néhány templomot köveire bontották és máshol újra összerakták, mint anno Egyiptomban az Asszuáni gát építésénél az ókori dolgokat. Na, ez a puzzle, nem a 4000-es Ravensburger! J
Az albergue, amit kinéztem egy nagyon modern, újszerű, mindennel ellátott szállás. Csináltam sok-sok fotót. Tényleg remek. A hálóterem nekem a siklósi határőrlaktanyát juttatta az eszembe, aki tudja milyen volt az, annak szerintem a képek láttán hasonló jut az eszébe. A városka kicsi, de kellemes, szép házakkal.
Találkoztam azzal az úriemberrel, aki speciális bélyegzővel látta el a Credenciálunkat. Ő a mi Presidentünk. A feleségével együtt már visszafelé jönnek Santigaoból, bringával vannak. Mutattam neki a képeket és majd el is küldöm neki E-mailen.
A holnapi napra sem tervezek túl hosszú utat, max. 25 km-t. És lehet, hogy nem is kelek korán, elviselhető volt ma a meleg.
Ez volt egy rövid nap rövid története. Remélem a képek kárpótolnak benneteket egy kicsit.
A mai fényképek, az eleje Sarriaban készült, a vége Portomarinban, a köztes képek pedig az úton! J Ki hitte volna?
https://plus.google.com/u/0/photos/106590437236988503235/albums/5747943483548967889