14. nap - Hornillos del Camino - Castrojeriz
Hahó! Már itt is vagyok. Ma felkelt a nap, de úgy rendesen! Majd meglátjátok mennyire!
Én a szokásos időben és forgatókönyv szerint keltem, indultam. Semmi extra nem volt. Az éjszaka nem volt túl kényelmes, az ágy matraca igen rövid volt és kifeküdt. Eldönthettem, hogy a fejem lóg le vagy esetleg a lábam, mindegy túléltem. Néhányan időben indultunk. Hamar letértem az aszfaltról és bosszantott, hogy a napfelkeltét el fogja takarni egy lapos hegy, olyan alakja volt, mint a Badacsonyban. De később mindenért kárpótolt a látvány. Pont akkor értem egy magaslatra, amikor kellett és a távolban, a szélerőművek mögött kezdett valami nagyon komolyan piroslani. Én szemmel jól láttam La Mancha modern ellenfeleit, de a széleslátószögű, kis objektívben semmi nem volt látható. Nem volt hát mit tennem, lemálháztam magam és előkerestem a teleobjektívet. Ha már cipeltem! Megérte az objektív csere. Majd meglátjátok! Sokat kattintottam és fényképésztechnikai szempontból elég gyengék a fotók (ezért majd kapok is a hozzáértőktől), de nem volt szívem kitörölni egyiket sem. Mindenki válogasson kedvére belőlük. Nekem mind tetszik!
A szokásos 4 km/h tempómban haladtam, küzdöttem megint a jobb bokámmal, ma megint nem akart rendesen működni. Azért haladtam, de meglepő módon kimondottan éhes voltam többször is. Tudtam, hogy kb. ½ 9 körül érek Hontanasba és ott majd tudok reggelizni. Már táblák jelezték a vándornak, hogy már csak ennyi és annyi km van hátra a kánaánig. Le is ereszkedtem a faluba (hogy itt minden falvat csak komoly ereszkedés után lehet elérni?!) és az első albergueben magamhoz vettem a napi kalória mennyiségem nagy részét. Elrettentésként a női olvasótábor tagjainak készítettem egy képet. Az a két nagy szendvics nem egy szakasz katonáé ám! Az egyikben tortilla volt, a másikban meg valami hasonló, csak meg volt bolondítva egy kis gombával, meg egyéb mással. Kaja nagyon ritkán szokott rajtam kifogni. Ma megtette. NEM BÍRTAM MEGENNI! Aki ismer az tudja, hogy milyen nagy szó ez. Eddig nem volt gond a két szendvics, de ebből az a tanulság, kezdjünk egy emberi adaggal, ne egy lóéval! Reggel 9-re már két tanulságon is túl voltam. Az első az volt, hogy a teleobjektívet ne a hátizsák aljába csomagoljam el a technikai cuccok közé, hanem legyen kéznél. Mi mindenre fogok ma még rájönni, ha ez így folytatódik!? Reggeli közben csevegés folyt egy német nővel, akivel általában mindig egy faluban töltjük az éjszakát és a dél-koreai 3+1 fős csapattal, akikről az elején olyan információim voltak, hogy tajvaniak. Ők is általában hasonló távokat gyalogolnak mint én. Nem sietnek ők sem. Igazából az úton semmi izgalom nem volt, Sokszor köves, kellemetlen volt a talaj és a néha visszatért a bokafájdalom.
A felüdülést a San Anton romjai jelentették. Lélegzetelállító még ma is, akkor milyen lehetett a középkorban? A kolostort a XII. században alapították és mindig is egy fő zarándokállomás volt. Érdemes itt elidőzni néhány percet. Ha meg még fantáziával is megáldott bennünket a „valaki vagy valami” akkor akár többet is. Ahogy elhagytam San Anton ősi falait, már lehetett látni Castrojeríz települést. Csalóka volt a távolság. Ránéztem az órámra és nem értettem, hogy lehet ez már ilyen közel? De végül kiderült, hogy csak a hatalmas kolostor együttes és a magasban a város felett valamikor uralkodó vár hatására tűnt olyan közelinek. A vár ma már csak gyenge romnak mondható, mert amikor elveszítette stratégiai jelentőségét a helyiek kőbányának használták. Egy hosszú aszfaltút visz végig a településig. Jó hosszú. Mint ahogy a település is. De végre beértem 12-re. Az egyik önkormányzati szállást választottam. Szimpatikus volt és a közelben a főtéren még a városháza WIFI-jét is lehet használni. Remélem nem kapcsolják le estére!
Az albergue adományos alapon működik, a személyzet nagyon kedves. A dormitóriumban 11 db emeletes vaságy van és 8 matrac a földön. Így 30 személyt tudnak elszállásolni. Kellemes, praktikus a vizesblokk, pici társalgó. Szóval semmi extra, praktikum. A mai és a tegnapi 20-20 km után holnap egy picit növelem a távot (24-re), persze csak ha a lábam nem vacakol. Csináltam egy kis dunsztkötést mindkét lábra, bokától lefelé egy kis körömvirág kenőccsel. Ez általában szokott segíteni lehúzni a gyulladást. A többiek néztek, amikor a nylon zacskóba csomagoltam a lábam.
Ma nagyon kellemes, igazi caminos idő volt. Reggel picit hűvös, de a reggeli időszakában már le lehetett venni a hosszú ujjas pólót. Most délutánra már tipikus spanyol meleg zavarta be az emberek a házaikba. A szieszta idő amúgy is szent! Szerencsére, amikor már nagyon meleg volt, nem kellett úton lennem. Jó ez a korai kelés. Több szempontból is! Elképzelem, milyen tolongás volt a kb. 60 embernek (a többiek eljöttek korábban) a 2 WC-nél és a mosdókban. Ha vége a sziesztának és kinyit újra a bolt, akkor veszek valami kaját estére (a reggeli hatása még mindig tart), és megpróbálom feltölteni a képeket az elmúlt napokról is. Burgosról csinálok egy külön mappát, ott keressétek!
Jó szórakozást!
És ha esetleg 1-2 napig nem jelentkezem, akkor még nem kell ám aggódni!
A fényképek is lassan megérkeztek!
https://plus.google.com/u/0/photos/106590437236988503235/albums/5742436624369657361
