ÚJRA - ÚJRA - ÚJRA - ÚJRA - ÚJRA - ÚJRA - ÚJRA - ÚJRA - ÚJRA - ÚJRA - ÚJRA - ÚJRA 

Kedves mindenki!

Van egy jo meg egy rossz hirem. 

A jo: 12-re epsegben Burgosba ertem. 

A rossz: ma nem lesz blogbejegyzes, ugyanis csavargok, nincs idom! Ez kinek jo, kinek rossz! Nekem jo! Tetszik a varos es majd holnap megirom a mai nap tortenetet, de az esti Burgost ki nem hagyom! 

Sorry!

De igerem, nem maradok ados!

Adios!

 Adósság törlesztésként az elmaradt szombat, de fényképek csak később lesznek, de az lesz most dögivel!

12. nap – Agés – Burgos

Nem nagyon sikerült kipihenni a lábaimnak az elmúlt két napot. Már az első lépéseknél éreztem, hogy nem minden oké a lábammal. Ami az elmúlt jó néhány napban már nem fájt, azt most ismét erősen éreztem. De hát nem volt mit tenni, a mai cél Burgos volt. Csak 24 km és az első szakaszt leszámítva könnyű terepnek ígérkezett. Valóban így volt.

5.50-kor indultam. Már az utcán voltam, amikor a „gazdasszony” jött nyitni az alberguet. Próbált visszacsalni egy kávéra, de ha már egyszer felcíheltem magamra a zsákot, akkor bizony egy kávéért le nem veszem. A másik szállásról szintén ekkor indultak a koreai 3 lány és 1 fiú, így nem kellett a lámpámat használni, mert mutatták az utat. J Amúgy sem lehetett volna eltévedni, mert műúton kellett a következő faluig menni és majd csak azt elhagyva kellett letérni, de addigra már egész jól lehetett látni. Ez a falu Atapuerca volt. Az eddigiekhez képest egész kis takaros település, bár ez a nap többi kis falváról is elmondható. Jól érezhető azért a „nagyváros”, 200 ezres Burgos közelsége.

Reggel az első fénykép még Agésben készült. Azon az szerepelt, hogy Santiago de Compostella már csak 518 km. Az útikönyv szerint meg még 529. Szóval nem lehet hajszálpontosan tudni, már annyiféle számot láttam, amelyek ellentmondtak egymásnak. De teljesen mindegy is. Santiago ott van, oda kell menni. Mindegy, hogy 797, 802, 806 vagy 810 km. Persze az is kérdés, hogy honnan indulsz? Az út vonala folyamatosan változik, sohasem volt és lesz állandó. Régen a különböző grófi, hercegi politikai és gazdasági érdekek miatt változtatgatták, egy-egy preferált település érdekében. Ma az útépítések, autópályák, ipari területek alakítják a nyomvonalat. Lényeg a lényeg, hogy amikor ma beértem Burgosba már közel 300 km-t megtettem és kb. még 500 van hátra Compostelláig + a bónus 90-100 km az óceánig. Akkor nem mindegy néhány km ide vagy oda.

Azt ígérte az útikönyv, hogy a „fakeresztig” (ami látható is a képek között) kicsit húzós lesz az emelkedő miatt. Valóban húzós volt, de nem az emelkedő miatt, amit már-már fel sem vesz a „rutinos” zarándok, hanem a köves talaj miatt. A kereszttől már lehetett látni Burgost és olyan közelinek tűnt. De csak tűnt! Még hátra volt vagy 15-16 km. És az eleje az igazán kellemetlenre sikeredett. Nagy és kisebb köves, kavicsos és keményen lejtős. Na ez az amit az én lában nem szeret. A reggel óta tartó nyilaló fájdalom miatt érthetően és önkéntelenül is máshová terheltem a súlyomat így lassan a sarkamat is érezni kezdtem. De egyszer csak elfogyott a lejtő, meg a kavics a lábam alól. Addig persze jó sokan megelőztek, mert én szép lassan, ráérősen, úgymond „gagyisan ereszkedtem. Ráértem. 9-kor a kávézóhelyen beértem őket, akit meg nem azt Burgosban. Az út további része már aszfalton haladt egész Burgos határáig. Tényleg szép kis falvakat érintettem, nagyon rendben lévő házak voltak, de sokszor ott volt mellettük, a szemmel láthatólag több évtizede lakatlan, omladozó épületek is. Félig össze van dőlve, de le nem bontják. Biztos van valami oka csak én nem értem. Csináltam is erről a kontrasztról egy-két fényképet.

9-kor értem Orbanejaba ahol egy jól sikerült reggelivel kárpótoltam magam a reggeli tortúráért, a lejtmenetért. Kapásból 2 tejeskávéval indítottam és hogy ne csak lötyögjenek a hasamban egy jókora sült hússal bélelt szendvicset toltam le. Még mondja valaki, hogy ez az út a szenvedésről szól! Hát nekem nem! Ezen a reggelen sem. Itt jókat beszélgettünk a zarándoktársakkal, akikről sokszor csak azt tudjuk, hogy melyik országból jött, de barátságosan hátba veregetik a másikat, jópofiznak, szóval érdekes az egésznek a hangulata. Sok zarándokkal ugyanazokat a távokat tudjuk le. Persze van, hogy valaki egy faluval később vagy korábban áll meg, de másnap, harmadnap ez kiegyenlítődik. A néhány nappal ezelőtti asztaltárs rám köszön, megkérdezi, hogy vagyok és viszont. Ez is hozzátartozik az út varázsához, meg az is, hogy tudsz úgy magad lenni, hogy embert sem látsz, vagy ha igen és látják, hogy magaddal vagy elfoglalva, békén hagynak.

Onnan a fakereszttől nagyon közelinek tűnt Burgos. Hát, de azért még messze volt. A reptérnél lehetett választani, vagy balra elkanyarodni és jó hosszan menetelni a reptér kerítése mellett, majd beérve Burgos egyik kis elővárosába, vagy tovább egyenesen és akkor az ipari negyeden keresztül közelítjük meg a mai célvárost. Mert az azért egyértelmű volt ma mindenkinek Burgos a cél. Én az előbbit választottam, bár a reptér kerítése 30 perc után már unalmas volt. reményt adott, hogy nemsokára emberlakta területre érek. Megtörtént. Azt írta az útikönyv, hogy nem lesz jelezve megfelelően az útvonal, de elegendő volt a jelzések száma. Persze hozzá nem mérhető volt a pamplonai jelzésmennyiséghez. De azért beértem a városba, 2,5 km-re a bazilikától már azt is jelezte, hogy mennyire van még a szállás. Meg hát elég volt követni a hátizsákokat, már ha bízunk a zarándoktársaink tájékozódó képességében. Én azért a magaméban jobban bízom. 12-re értem a szálláshoz, ami mivel tudták, hogy megérkeztem ki is nyitott nyomban. Persze most nem én voltam az első, már kb. 30-an várták, hogy megérkezzem és elkezdjék őket beengedni. 5 euró volt az éjszaka és nagyon kultúrált volt az egész. Ugyan kb. 170-en fértünk el, nem volt tömeg, több emeleten oszlott az embermennyiség és a szinteken is 4-es fakkokban voltunk, elegendő zuhany, és WC állt a rendelkezésünkre. a földszinten, hatalmas kihúzható cipős szekrényekben a cipők, nagy étkező, automaták, mosógépek, internetes számítógépek. Az ágyak mellett nagy szekrény a hátizsákoknak, minden ágynál, lámpa és konnektor. Kellemes hely volt.

A szokásos procedúra után a nyakamba vettem a fényképezőgépet, hátamra a városi hátizsákba a műszaki felszereléseket – mert hát ugye fő a bizalom – de láttam én már karón varnyút! J Elkezdtem felfedezni a várost. Közvetlen a székesegyház mellett – a katedrális szót már le sem merem írni, mert megrovást kaptam, hogy sokszor utaltam a híres Follett könyvre – volt az önkormányzat által fent említett albergue. Hatalmas ez az építmény, értelemszerűen először körbejártam, majd bementem. A zarándokoknak olcsóbb volt a belépő. 4,50 helyett csak 2,50 euró. Kellemes meglepetés. Maga a műintézmény nagyon-nagyon nem tetszett. GICCS! Zegzugos, minden aranyozott, fölöslegesen hatalmas, mégsem éreztem benne a teret, mint a vatikáni Szent Péterben, vagy a londoni Szent Pálban. Sok kis apró (már az egészhez képest) szertartáshely és kiállítási hely. Nem akarok most megint azzal foglalkozni, hogy minek kellett egy ilyet építeni és milyen áron, hány millió ember vére, verejtéke, adója, kellett, hogy megépüljön. De ilyenkor mindig ez jár a fejemben és bosszankodom. Tudom, ne tegyem, nem ezért jöttem erre az útra, de hát nem tudom szeretni az egyházat, mint intézményrendszert. A legjobban az alagsor rendszer tetszett, a maga egyszerűségével.

Kijőve a templomból, belevetettem magam a város forgatagába. Bár a szieszta ideje volt, ez most nem érződött, talán mert a turistákat annyira nem érdekelte a pihenés. Hatalmas tömeg volt mindenhol, de mi volt ez az estéhez képest, persze ekkor még ezt nem tudtam. Egy kb. 8 fős fúvós banda, pillanatok alatt olyan hangulatot csinált, hogy az emberek táncra perdültek, fiatal, öreg, spanyol és nem spanyol. Csináltam róluk néhány képet. Tény, hogy szomjasak már nem voltak! A szórakozóhelyek, éttermek nagy része még üres volt csak a külföldiek ücsörögtek kint a napernyők alatt. A spanyolok tartalékoltak az éjszakára. Reggelre meg is értettem, hogy miért sziesztáztak ekkor!

Nagyon érdekesek a házak, az elhelyezkedésük, a homlokzatuk, a kiugró zárt teraszok. Nekem nagyon tetszett. Érdekes, hogy a belváros kellős közepén üres lakások tömkelege volt található, ami maga még nem lenne túl meglepő, hisz ilyen Budapesten is van, sőt Prága belvárosában szinte nem is laknak, de itt azok a homlokzatok, fa kiugrók olyan mértékben romosak, hogy számomra megdöbbentő volt. Ezekről is csináltam képeket. A homlokzatokról amúgy is sok képet csináltam.

3 órára az összes, a városban található albergue megtelt. Ezt onnan lehetett legjobban tudni, hogy sok hátizsákos bolyongott valami szállás után ácsingózva. Sajnos nekik maradtak a kicsivel drágább olcsóbb belvárosi hotelek. Vagy a tovább gyaloglás. Ahhoz képest, hogy mennyire a centrumban voltak egy 2 ágyas szoba, reggelivel 50 € volt. Ez persze a mi 5 eurós árunkhoz képest horror, de meg kellene nézni egy magyarországi hasonló színvonalú szálloda árait. Szóval ezek a kis hotelek is estére megteltek. Jutott eszembe, hogy a helyi kis városnéző vonatra hasonlító busszal megnézem a várost. Mégsem loptam én a lábam! Rossz döntés volt. 4,2 euró volt, de nem ezért volt butaság, hanem mert nagyon meleg volt, majdnem teljesen zárt volt az egész. Gondoltam, majd a menetszél segít, de olyan nagy volt az átlagsebesség, hogy a szél nem kezdte ki a „mozdony” homlokát. Talán elérte az 5 km/h sebességet is. Látni meg alig lehetett valamit. A város meg nem akkora, hogy sajnálni kellene a lábam. Most már tudom. Kimondottan kellemetlen élmény volt, nem ajánlom senkinek!

Burgos azért összerázta a csapatot rendesen. Mindenki ideért, vagy így, vagy úgy! Volt aki csak estére, volt aki taxival, de volt aki busszal futott be. Ennyi „ismerőst”! Mintha az egész városban csak zarándokok lettek volna, ekkor még! Estére megjelentek a helyiek is. Egyre jobban megteltek a terek, utcák, bárok, éttermek. A főtéren valamilyen szervezet demonstrációt tartott, megjelent a rohamrendőrség is 2 bevetési csoporttal is teljes harci díszben. Persze az ékesebb tollak a járművekben maradtak, de azért aki akarta az tudta, hogy mi van a sötétített üveg mögött. Amit megfigyeltem, hogy 20-22 éves rendőröket nem láttam. 40-50 közötti volt egytől-egyig. Meg is örökítettem néhányat. Nem látszottak idegesnek, gondolom nem az első rendezvénybiztosításuk volt és nem kellett azon aggódniuk sem, hogy lehallgatják a telefonjukat, poloskát telepítenek a hálószobájukba, csak úgy, játszásdiból, mert miért ne? Na, mindegy lapozok, csak ezen tűnődtem ahogy elfigyeltem őket.

Burgosban nagyon sok köztéri szobor ábrázol hétköznapi embereket, foglalkozásokat. Szerintem ezek sokkal jobbak, mint a „nemtudoménmilyen” szentnek az ábrázolása. Néhányról készítettem képet és talán a legjobban az idős házaspárról szóló tetszett. Megtaláljátok őket a képek között! Mint mondtam, illetve írtam estére megteltek az éttermek is. Elméletileg nem akartam betérni sehová, mert úgy döntöttem, hogy egy jó jégkrémmel és friss aszalt szilvával verem el éhségem. De bementem egy ilyen gyorsétterem szerűbe, ahonnan az emberek kis tányérokkal sétáltak ki és fogpiszkálóval ették a különböző tengeri herkentyűket. Elbámészkodtam bent és nagyon megtetszett az egésznek a hangulata, az illata és nem utolsó sorban a látványa. A kagylót azt felismertem J, de a másikat, amit választottam azt nem. Messziről, a képen akár hal is lehetett volna, de „csak” krumpli volt, de annak isteni. Az egész nagyon finom volt, a mártás is, amivel le voltak öntve, a krumpli és kagyló is más-más ízvilággal rendelkezett, de nem ütötték egymást. Nagyon jó volt!! Örülök, hogy bementem. Csináltam képeket is, valakinek étvágygerjesztésként, valakinek meg gyomorforgatásként (már aki nem bírja az ilyen kaját)! Ja, még két érdekesség: a pult alatt volt egy fém vályúszerűség, az emberek oda dobálták a kiürített kagylóhéjakat és fogpiszkálókat, ami először elég bizarrnak tűnt, a másik, hogy kanál híján a kagylóval kellett a mártást kikanalazni. J

Villámgyorsan lehűlt az idő, így menekülőre fogtam. Több zarándoktársam hasonlóan járt hasonlóan, így 10-kor már mindenki ágyban volt a mi kis négyesünkben. Egy spanyol férfival egy mexikói nővel és egy puerto-ricói sráccal alkottuk a négyest. Az albergue fél 11-kor zárta kapuit. Az éjszaka nyugodtan telt, leszámítva a reggelig az utcán bulizó spanyoloktól. Igazi fiesta hangulat volt, pedig semmi extra dolog nem történt csak az, hogy szombat volt.

Hát ez volt a 12. nap rövid története, ja és hogy még felhívtam a legnagyobb csemetémet a 22. szülinapján!

 A mai napi képek. Burgosról külön mappa lesz!

https://plus.google.com/u/0/photos/106590437236988503235/albums/5742406649037209697

 Burgos:

https://plus.google.com/u/0/photos/106590437236988503235/albums/5742412992784040385