30. nap – Portomarin – Palase de Rei
Szerintem az eddigi szakasz legunalmasabb napja volt. Kb. 25 km, de nem ezért, hisz ennél már volt sok hosszabb szakasz is. Nem olyan volt a táj, amit igazán tudtam volna élvezni, de ezt majd látjátok a fényképekből is. Volt, hogy 1-2 óráig nem is emeltem a szemem elé a masinát, pedig a nyakamban lógott. A tegnapi vagy tegnapelőtti táj szépségét meg sem közelítette a mai. A Meseta – amit oly sokan szidnak és átkoznak – szerintem sokkal érdekesebb volt. De hát, kinek a pap, kinek a papné! A tegnapi jórész állattartó szakaszt mára felváltotta, a növénytermesztéssel foglalkozó falvak tömkelege. De, amíg régen, a Camino eddigi részén a rendezettséget, a föld szeretetét éreztem a gazdálkodók keze nyomán, itt most nem volt ilyen érzésem. Sok volt az elhanyagolt, parlagon hagyott terület. Akár Magyarországon is lehettem volna. Azt írják az útikönyvek, hogy Galícia a legszegényebb földrajzi-, gazdasági egysége Spanyolországnak. Lehet, hogy értem az okát. A másik dolog, ami nagyon nem tetszett ma, hogy itt éreztem először (azt az egy esetet kivéve, amit írtam), hogy a lehúzásról szól a szolgáltatás a zarándokok számára a pihenőhelyeken, bárokban. Nem tartották pofátlannak 1 doboz 0,33-as üdítőért 1,5-2 eurót is elkérni. Ez eddig nem volt jellemző. És mivel megjelent a tengernyi turista zarándok ezt meg is tehetik. Mert 4-5 napi „zarándoklat” alatt, nem számít az annyi! A nagy tömeg miatt a kiszolgálás sem ment olyan kedvesen, mint amit az elmúlt hónap minden áldott napján megszokhattam. Futószalag – nesze zabálj – érzetem volt.
A következő dolog, ami már 1-2 napja kicsit bosszant az a tömérdek „zarándok” akiket busszal kísérnek végig az „úton” és csak elrohannak mellettünk az 1 db vizespalackkal, vagy tenyérnyi hátizsákkal. Nem érzem bennük a legyalogolt több mint 700 km összekovácsoló erejét, hát de honnan is lenne. Semmi üdvözlés, összetartozás-érzés nincs, sőt ha kell akár még fel is próbálnak lökni, de hát azért az én habtestemet a méretes zsákkal megfejelve, azért nem könnyű egy 60 kilós akárkinek. Hangoskodnak az alberguekben, nem annyira vannak elfáradva, stb. Nincsenek semmire és senkire tekintettel. Olvastam én erről, de nem gondoltam, hogy ennyire sokan vannak és ilyen szörnyűek. Na mindegy, kicsit dühöngtem rajtuk.
Reggel későn indultam – magamhoz képest – 7 órakor. Meg is lett később az izzadtsága. Jó meleg napot fogtam ki, a 25 km-t délután 2-re sikerült legyűrni. Többször kellett megállni a nagy meleg miatt hűsölni és valami hideget magamba dönteni. Eddig elvoltam a hátizsákon felmelegedett vízzel is, de ma éreztem először, hogy valami hidegre, szénsavasra van szükségem. És hát egy-egy citromos jégkrém is lecsúszott. Jó, hogy nem júliusban csinálom ezt a kellemes túrát, azt hiszem nem lenne ilyen kellemes!
Az út első negyedét társaságban töltöttem, beszélgetve, majd magamra maradtam, amit nem nagyon bántam. Volt néhány kisebb emelkedő és lejtő, de semmi különös, extra. Futottak a lábam alatt a kilóméterek. Már előre kinéztünk egy albergue-t a koreai csapattal (akik összetétele menetközben változott) és bár nem együtt mentünk napközben, szinte egyszerre értünk oda.
Jó választás volt a szállás, tiszta rendezett, ahogy ígérték internet, WIFI, csak az én netbookom nem akart együttműködni vele. Küzdöttem vagy 2 órát, de nem akart összejönni, így csak holnap fogjátok olvasni a mai napot.
A város neve arra utal, hogy itt királyi palota állott. De most nemhogy kőhalom, még egy kő sincs belőle. Semmi, nulla, mintha kiírták volna a történelemből ezt az időszakot. Jellegtelen, jelentéktelen városka.
Este, a kicserélődött társasággal elmentünk egy zarándok menüt megenni. Nem nagyon volt ma kedvük főzőcskézni, fáradtak voltak ők is, a nap sok energiát kivett mindenkiből. A konyha is elég vacakul volt felszerelve, a déli virslieimet egy 3 literes lábasban tudtam megfőzni, és persze nem 2 kilót főztem, csak 4 darabot. A kaja nem volt rossz, bár ettem már jobbat is, de ami érdekes volt, hogy a TV közvetítette a Spanyolország – Dél Koreai focimeccset, és amikor a koreai csapat kiegyenlített, akkor az asztaltársaim, - hozzáteszem, csupa nő – olyan ovációt csapott, hogy onnan kezdve a helyi lakosok őket figyelték és nem a meccset.
Este még befejezem a blogírást és hamar megyek aludni. Holnap sem fogok vacogni.
A mai képek:
https://plus.google.com/u/0/photos/106590437236988503235/albums/5748713639426581825
