13. nap – Burgos – Hornillos del Camino
Tudom, hogy többen már annak a lehetőségét keresik, hogy hogyan lehet felmászni a Szabadság-híd oly közkedvelt turuljához, hogy véget vessenek a caminos blog nélküli életnek. Megértem. Aki kibírta és olvasni tudja eme sorokat, annak szívből gratulálok az önuralomhoz és álhatatossághoz. Aki meg már leugrott az 2 sort érdemel valamelyik napilapban. Küldök majd virágot, de csak keveset, mert ilyenkor a ballagások idején aranyárban adják a bokrtétát.
Komolyra fordítva a szót, tegnap Burgosban volt ugyan internet, de olyan drága, amiért én nem vagyok hajlandó fizetni, ha nem létszükség. 10 perc fél euró, 20 perc 1 euró. Hát lopom én a pénzt? Nem. Az internetet már inkább lopnám, de a tegnapi próbálkozásaim kudarcot vallottak. Bár a városi netre már majdnem sikerült feljutnom, már csak egy spanyol telefon hiányzott hozzá. Szóval időm sem volt blogot írni és lehetőségem sem lett volna, hogy „közkincsé” tegyem. Gondoltam, hogy majd ma. Ma sem jött össze, mármint a megosztás felétek, de legalább megírom.
A mai napra csak 20 km-t terveztem. Kicsit kímélni akarom a lábam, nehogy kipurcanjon. Jól is terveztem, mert kicsit nehézkesen működtek ma a járókészülékeim.
Reggel a szokásos módon keltem, bár az ébredéssel nem volt gond, erről gondoskodtak a reggelig fiestázók. Ráadásul az éjszaka jól erősen belerúgtam az emeleti ágy feljárójába, így a sarkam igen érzékeny volt. Meglepően sokan indultunk 6 magasságában. Ez azért volt jó, mert csak az elsőnek kellett a jelzéseket keresni, a többieknek csak arra kellett vigyázni, hogy látótávolságon belül maradjon, hogy lássa a hátizsákot. Nekem a lépéstartás kicsit nehezen ment, mert igencsak sántikáltam. A sarkam a jobb lábamon nem nagyon akart talajt érni, így a műtött területet kellett terhelnem, amit ugye nem szerettem volna. Tudtam én, de hát valahogy haladnom kellett a (nem a korral), hanem az utamon. Szerencsére mindig akadt valaki, aki megelőzött, így mindig volt előttem látótávolságon belül valaki. Amúgy az út nem volt bonyolult, nem lehetett volna eltévedni, és lassan világosodott is. Viszont nem kelt fel a nap. Az ma (ja és tegnap is) kimaradt. Csúnya, komor felhők viszont voltak és fújt a szél. Az első 1 óra után téliesítettem a pólós-rövidnadrágos szerelést. Felvettem a csősálat és előbányásztam a zsákból a vékony hosszú ujjú pólót. Betartva a fokozatosság és tartalékképzés elvét, a többi meleg ruhát meghagytam későbbre, ha úgy adódik. Lógott az az esőláb rendesen, de imám, fohászom megfogadtatott. Még majd hívő leszek mire Santiago de Compostellaba érek. Jajj, csak nehogy újra szülessek!
A laza 4 km/h tempómhoz képest a többiek rohantak mellettem. Gondolom ők nem 20 km-t terveztek mára. Bár, hogy most visszagondolok azokra, akik itt vannak velem egy részük elhagyott. Eltelt 2,5 óra amikor az első kellemes kis faluba ha jól emlékszem Tardajos a neve megérkeztem. Azért is volt ez kellemes, mert itt tudtam egy jót reggelizni. Már túl voltam 10 km-en és a tegnap esti kagylós vacsorának már csak kedves emléke maradt. A hagyományos 2 kávé, 2 nagy szendvics volt a menüm. 6 euróért. Emlékeztek még a néhány nappal ezelőtti felháborodásomra, amikor a rablók jól levettek bennünket. A 2 szendvics - ami sokkal rosszabb volt mint a mai - és egy kávé 10,2 euró. Huhhh! Tudtam, hogy az út felén már tul vagyok, pihentem, lábápoltam, ettem, szóval elidőztem mintegy 30 percig és neki vágtam a következő szakasznak. Mintha a lábam is érezte volna, hogy mindjárt itt a vége, kezdett engedelmeskedni az akaratomnak. Tudtam terhelni a sarkam. Persze a tempón nem változtattam így sokszor mondhattam Hola-t és Buen Caminot a mellettem elhalódóknak. De nem zavart. Érdekes emberek haladtak el mellettem. Eddig ez nem volt jellemző. Néhányan azt sem mondták, hogy fapapucs és ha ráköszöntem vagy észre sem vette, vagy csak rám nézett, hogy ez meg honnan a fenéből került a Föld nevű bolygóra. Na, mindegy ettől színes a világ. Ha nálam csak jobb, szebb, értelmesebb, okosabb emberek lennének, de rosszul érezném magam! J A harmadik falu Hornillos del Camino volt a mai végállomásom, legalábbis reméltem. A terv szerint ½ 12 értem oda, bár az utolsó szakaszon lassítottam, mert igen komoly lejtőn kellett épségben, különösebb terhelés nélkül leereszkednem. Jó hosszú volt. A faluban az 5. voltam, aki letámasztotta a zsákját az albergue bejárata mellé. Ez jelzi mindig az érkezési, bejelentkezési és természetesen az ágyválasztási jogot (már ha nem kijelölik, mint ma). A faluban van egy pici bolt és egy pici étterem. Jó nagy forgalma volt mindkettőnek. 1-2 óra körül megdupláztuk a lakosság lélekszámát. A könyv szerint 69 lakos él itt, mi legalább annyian voltunk zarándokok, akik itt alszunk. Akkora volt az érdeklődés, hogy még a pótszállót, sőt még a tornatermet is ki kellett nyitni. Így is volt, akinek nem jutott hely és a következő település 10 km-re van, hozzáteszem kisebb ágyszámmal. Nem irigylem őket. Délre a nap kisütött és kellemes felföldi időjárás kerekedett ki a délelőtti vacak után. Volt olyan, aki azért nem maradt, mert a tornateremben nem lehet fürödni. Persze ez butaság, mert a főszálláson lehet, ami kb. 50 m-re van a tornateremtől. Aki eljön erre az útra, az számoljon az ilyen szituációkra. Nem luxusutazásról van szó! Ezek tovább mentek, bár én azokkal a lábakkal 1 km-t sem gyalogoltam volna nem 10-et a bizonytalanra. Mi a garancia arra, hogy ott lesz délután 5-kor szállás? Azt mondta, hogy akkor majd taxiznak egyet. Ez is egy megoldás, meg az is, hogy nem alszom reggel ½ 8-ig!
Amennyire nyüzsgött Burgos tegnap este annyira halott itt ma minden. Félelmetes a kontraszt. Nem is tudom, hogy van-e létjogosultságuk az ilyen falvaknak, de hál’ Istennek, nem is nekem kell ezt eldöntenem. 1 utca, a házak 2/3-a lakatlan, egy részük düledező. A bolt az étterem, és az albergue ad 1+2+1 embernek munkát! És a többi?
A szállás sem 5 csillagos. A fejem felett a vakolatlan betongerenda és a kefni. Igen kezdetleges, de a fürdőszoba rendben volt, bár 1 WC és 2 zuhanyzó van csak. Nagyon csúnya, hólyagokat, véres sebeket láttam. Elkeserítőek. Remélem, én megúszom ezeket. Rossz belegondolni, hogy lehet így 10-20-30 km-t gyalogolni. És hát sokakat szorít az idő. Én úgy döntöttem, hogy holnap is csak 20 km lesz az én adagom. Szeretném, hogy teljesen tünetmentes legyen a lábam. Ahogy elnéztem több lesz a lejtő, mint az emelkedő, bár nem ígérkezik nehéz terepnek. És nagyon remélem, holnap már valahogy lesz netem. Itt az egész faluban sehol nincs! Erre szokták a fiaim kérdezni, hogy, hogyan lehet internet nélkül élni? Erre a válasz, hogy lehetni lehet, csak nem érdemes!
Ma már többen megkérdezték, azok közül, akikkel több szálláson voltunk együtt, hogy mit csinálok, könyvet írok, vagy újságot? Le kellett őket hűtenem, hogy csak egy sima blogírás folyik, semmi extra.
Remélem megérte kivárni ezt a pár napot, amint tudok, jelentkezem.
A napi képek:
https://plus.google.com/u/0/photos/106590437236988503235/albums/5742432829547408833
